minden meggörnyedt tölgyet elnyel
a Hold teljes távola,
kérges szent oltárokat így,
a mulandó messzeség
s mikor az árnyason áthatol a fény,
gyónd meg mind bűneid,
kacagj meg pünkösdi trónokat,
s az anyját léhán leölő fiúnak közönyét
…
te vonagló vén kamasz,
elhagytad hallgatag Istened,
és kés szóval szaggattad,
a létedet lógató aranyfonalat
te semmiből közeledő nő,
elesett embernek angyala,
elhoztad lelkednek kenyerét,
láthatatlan malasztodtól enyhül, aki vét
…
inog az álmodó,
perceknek rozoga lábain,
imádság érinti ezerév türelmét,
hű lombok közt révbe ér a szó
mg©2012. július 4-5.
Joshua Bell – Faure – Apres un reve