magokért lökdösődnek a varjak
fagyott rögön szerte
szívem szótlan ballag
szíved gondolom kedvesem
könnyeinkben Isten fénye szép
imát csörgedvén cseppjei
csendjének zengzete örökös remény
életünk Napba tekint
szeretlek
szent homlokodra lelkem lehelem
tiszta pillantásink az örökbe réved
lelked arany tengerében létem újraéled
mg©2004. január 21.
magokért lökdösődnek a varjak
fagyott rögön szerte
szívem szótlan ballag
szíved gondolom kedvesem
könnyeinkben Isten fénye szép
imát csörgedvén cseppjei
csendjének zengzete örökös remény
életünk Napba tekint
szeretlek
szent homlokodra lelkem lehelem
tiszta pillantásink az örökbe réved
lelked arany tengerében létem újraéled
mg©2004. január 21.
…tünékeny káprázatot szárnyaltatott a fény
világosszép jelenés aranylott felém
félékenyen, tavasztiszta mennyelet lebegett
mint tündöklő oltár lobogott az éj
vágyas, kéjfolytos borostyánok ölelkedték hízkedve
gőzös faun lihögött csapzodva, ájtatón körötte
röhögőn, cinkosan kacsintott
fékevesztve, melldobját büszkén döngetve
rengette villámos patája a földi port, dörgette
vagyom tán a rontás? hát ébredem
s eképpen álmodom
szem porként véttelen repkedem
már látom fény szerelmem…
mg©2003. március 18.
magányos széped szerény szirma arcod
s mellemen pihen selymesen illata
teremtő szívem lángja lágyan lobog
így pislákol éjen ringó lényünk örök pillanata
ármány kétség gondra hajtó árnya búj
s pörkös parázs füst oson
homályra görnyedő fáklyánk kihuny
foszlón múl a féltőn őrzött oltalom
tépett tönkünk rideg vasa fáj
gőg göndörlő gőze dörg
gyász vihara világvégre jár
tarba jajdult ketté a mindengyőző rönk
mezőn sikló fényre pirkadunk
felhősön túlról sejlő csillaglelkek
gyámkodják árván csírálló magvunk
fel nem bomlanak s mégis születnek szerelmek
mg©2005. november 13.
az emberi szívnek oltalmától távolan
magános rémként zúgolódó sárfolyam
halálleples úr, s láthatatlan trónusa
lelkének könnynyirkot áradó vérvermén
éjjelen rastogván jelenő, kéjrügyző sátánfa
dűlt s már térdeplőn kér, imáz
tűzperzsítő Istenfénység aranyárja mennyderül
világég felhejes kék öljén
oszlatván borúdörgös nyájokat
átall ragyogván haraghörgő várjait
kolosszusait setétséges kegyelmetlenségteknek
ködből születőn túlörvénylő az időn, lát
ínszakattíg vágy, esdeklett csodán szikrulás
fájás, hajlás, borulás, irgalmas szép zokogás
csillaglatos tisztulás, napos ajkú lángszeráf
szerelmesen lendíté üstökösként pallosát
mg©2004. szeptember 13.
vérbő kő gyűl fel a szívben
a hegyekben vér zuhog
vér itatja tavasz lányát
vérben ördög asszonyok
vérből pattan ki a virág
lég pörölyét lengeti a vér
vérzőn esőm szik pusztába mar
lábam elől vérfodrosan hömpölydűl a tér
ember ellen bástya épül vérből
kígyó ajkon vér sziszeg
vér dönti le a teremtésfát
hithűségünk vérré lett
vére kéje holdba száll
napba ha néz vér jajong
vérem koldul mikor fáj
a véruralmos gaz vadon
vér piroslik álnok könnyben
vér önti el mikor ölel
vér tépi el mikor tagad
vér emeli e vérző falat
lelked vérbe záró földi angyal
emlékezeteden vérözön felejtést tép heves
őrző szemet véren vakult konokká
ima hívja véreden halt szelíd kegyelmedet
a káprázat szivárvány homályábúl látó érkezett
csendben szemlélte a világrengeteget
szíve erősebb volt nálunkénál, dobbanása élet
a fűben egymaga ülvén szólala
vagyok minden szavam!
mg©2005. május 29.