„és emberré lett”
édesanyád szerető szívmoraj,
méhkasnyi óceán a lét,
édesapád tavaszfényben vár,
mint József a gyermekét
kezed az Angyalén,
test, éter, végtelen,
majd kezemtől vágva el,
sírsz fel a végzeten
dac öklök szorítva,
Úrtisztán, bűntelen,
mindenből születtél
halandó életen
tengerlő csillagod
tűzkéken átlobog,
a vágtázó kegyelem
szegyeden ott dobog
a fecskék már közel,
Te Katalinos ágyban,
a verandán ülök,
rügyzengő tájban
tejtisztán aluszol,
titkoknak csendjében,
mérem az orv jövőt,
elfátylazott éjben
mert mit taníthat
az elrontott én neked?!
szóródva szédelgő,
tévelygő éneket?!
sok az ki Égtelen,
kit sorsa bábozott,
temérdek észtelen,
kit vésze kárhozott
ám van még mély szeretet,
öregek házában,
Istenhez oly közel,
már nem bolyong a mában
és van még oly szeretet
szüleid szívében,
Istenhez közelebb,
mi nem bolyong az énben
emléke vagyunk mind,
az örök szobának,
szíved ad parazsat,
a cserépkályhának
mg©2021. március 24.