és lélektávlakat kattanás,
ájult ajkak szűk présében
pokolfog csikorgás,
és semmi más
és taglóz a szerelem,
a marha mind vágóhídra jár,
dús szívünk szenesre sül,
és megyünk, ha hússá hív halál
és a vérfekete könnyekből tán
kibuggyan a fény,
a teremtő magány,
és a rejtett remény
és várok, mint Naptalan tél,
halántékom kérges,
lelkem lángja jég,
…a csillagok lehulltak rég
mg©2012. szeptember 26.
hiába voltam hitetlen homokszem vagy égbe törő kő,
lélekhegy, mely Istenbe emelkedne már vissza,
vagy lázos éjvégtelenbe gabalyodó álom,
rémekkel hempergő gyermek, hiába
és mikor szívtelen szédültem eltévedt szelekkel
öreggé magányodva, mint bohóc ki holtakkal nevet fel,
akkor is kettéhasított e kandírozott pokol
semmiből semmibe suhintó, ördöngös villámostora
hát maradok kettős, véges, torzó és nincstelen,
bolondoknak bolondja még,
a mennydörgést bámulom,
s vak szememen kopog a jég
mg©2012. szeptember 8.