léleklángunk leheljük a jégsötétbe létnek,
a halál hájas fagyhatalmán,
Égvér löktű szívünk dobban léket
az Úrnap áldott fényrügyekké íriszeden pattan,
hajtavaszod glóriává hordja a szél,
az őrült ránccá reszkettetőn tavaszlakat kattan
minden virágrezdülésed csarnokában csellengő csillagként félve,
lopom magamhoz megannyi illatod,
s maradunk meg hű izzással mindég, a holtak közt is élve
mg©2014. március 11.
halvány szép gesztenyét sütöget szemeden az Ég…
vérembe is rágom minden egész széped,
majd lepillantok mellőled az időhágta sárba,
s látom miként loholnak ott háborúzó rémek
kormos korom
fekete fényeit rikkantja a vakság,
a gonosz sziklák szorította szűkség,
az örökvalótlanság
és a szívük szakadt testek,
mint júdáspénzen tükrözülő árnyak,
a halál csábos labirintusába
rabszolgálni járnak
ahol isteneket öldös
maréknyi millió gyermek,
a mi fiúnk majd kinő az Égből,
és nem áshat a pokol néki vermet
füttyünkön ül kedvünk,
lelkünk már a tavaszt várás vára,
rügypólyában lányunk
az ébredést csodálja
jó erőd az erő, a kegyelemé,
csendként ég vérünkben az örök mindenség,
melletted álmodom a mezőn,
setét szép gesztenyét simogat hajadon az Ég
mg©2014. február 28.