varra varrt var,
s bárgyú bábkacaj,
grimasz és sár
az arc, az ember
a var alatti mélyben
gyermeklelket hág a sátán,
s keserű vért vajúdik
a meggyalázott tenger
úgy vannak, mint a kukacok,
elfeketedő akarattal
hemzsegnek fehéren
az igáslóként ledöglött Földön
és mint buzgó torkos gyávák,
tejfogakkal rágják
az istentelen életet,
hol szabadságuk ördögbűzös börtön
fakódik fény s remény,
a poklosok árnyhája
szűzre és szelídre tesped,
meghasadt szívéig szurkos a szent is
székelő szoborként szalutál
egy rangtalan s megőrült király,
bolondja röhögve reszket,
komor bő zsírjával terjed a pestis
rajtunk omló vár a var,
kútjában seb vagy,
lobos seb vagyok,
szíved oly sebesen ver…
s most egyedül,
önszörnyem szid
és ver belül,
lehetek-e rongálatlan ember…
velünk a var alatt
a gondviselés gondol,
karomban gyermeked feltámad,
űzöm a rettegőt magamból
majd már béke borít,
foszlik a félelem arcodról,
Isten oly mélyről megjelent,
fény ébred a láthatatlan varból
mg©2013. július 1.