magamra varrtam az elejtett nők szívét,
orvvadász vagyok,
s mert halott nem volt egyik sem még,
rágott hát csontokká bősz zsákmány fog
azok a fogak…, és porként heverek ott,
hol az Élet szent templomát rothadni
trágyázzák tolvajok,
s hol hitünk nagy izzása lustára fagyott
ó be sok hasas és krajcáros pöfög,
templomból lopnak épp kőműves kufárok,
s ím, a kondányi hontipró díszdisznó,
picsogó ólasként magyarul röfög
Krisztust leölni húsvéti húsért!
Kajafás gyomra hogy korog,
kétezer éves ez éhség,
a Keresztvér kínja rossz szívünkben forog
s mint kéretlen zivatar
zuhog a kísértő a létbe,
szellemnek hazudott lajtorján
kapaszkodunk lomként, a mennyektől elszakajtott végbe
megváltatott mindenki és minden,
a teremtés katedrálisa a Paradicsom, mint Természet,
az embernek szívében Isten kuporog,
ki nem hisz azt rágja már rég, a hágni üldöző enyészet
lángolnak a stigmák,
magam is nyílt és seb vagyok,
trágár sok szavam is imádság,
pallosom rozsdásan ragyog
míg tőből tört könnyeknek arcában a fény,
végtelen lelkek közt
dobogó,
csillagnyi remény
mg©2013. március 29.