körmükre égett a szerelem,
elkapták sercegő szívüket,
s mentek a többivel,
sebzetten, a lehető lehetetlenen
faggyúban alvó a való,
a láng csókú tűz tova,
bábokat rángat a kéz,
mennek, hol nincs hova
ott emberek konok háttal,
ráncos angyalok bőgnek,
kik fekete aranyat hágnak,
krajcáros vadakká nőnek
gazdag bő terméketlenség,
Urunk tág szemekkel bámul,
a szépen száz sistergő kukac
vonaglik kajánul
lent keselyűt kopaszt a dög,
és nem tör utat a Nap,
fénytelen gurog a rög,
enyészve pillant a pillanat
jászol piszkán hál az Angyal,
kárzó bűzt fojt kedéllyel,
maradt csorbult csillaga csüng,
menedék mély szemében
honnan a lét fakad,
férgeket felfaló szelídség,
vad vágyó szűzien,
mindenségben a szívség
és tényleg oly mély,
hol születni szeretnél halni,
szeplőtlen kegyelmén
Istennek maradni
mg©2013. március 9.