Apró tettek tördelik az időt
Kérdés nincs, ébredéskor akasztották
A végtelen zsoldosának tekintete
unottan pásztáz levetett sziluetteket
„Szólíts Végzetnek”- mondta, légy beavatva
Vajon meddig bírja?
Nyílok
Gubózom
Alkotni vágyó kezek gályáznak az idő tutaján
A Földisten szemérmesen nevet
Ő és embertársa kurtafarknyi mellékszerep
Nyúlok
Gombolyodom
Mikor pilláim utoljára ölelkeznek
A válasz az enyém, s az örökkönvaló lesz
mg©2000. május 23.
tarlót láttat
a madártávlatból rövidke élet
széthordták az ügyefogyott, szarkaszerű népek
otthon hunyorba bálázva számolgatják
az összelopott létet
na és…
mg©2000. november 24.
f
évekről, tegnapról
és így tovább
láttam sziluettje hetyke fodrozódását
(hogy lehet ez?
csak azon a módon, ha kedvedért mélyebbre megyek)
hallom pillantása kíváncsiságát
tapintottam olajainak aromáját
ma éreztem emlékek zakatolását
megcsókoltam az időkoncot, mit szűkmarkúan kimért
nekem
nekem, egy darab tuskónak
n
„ezres tömeg felejtő homályába merevítem
ezt az örök tusát vívó maflát”
szólt somolyogva
kezében epés mattot tartva
gondolta:
milyen szép vagyok ma
mg©2000. október 19. (a könyvben nem szereplő vers)
Hátra
be a bőr alá
futott a hideg
A végállomáson
oltott langyos tüzet
Csak egy pillanatig
várt
Kibújt
Majd melegen
továbbállt
mg©2000. július 31. (a könyvben nem szereplő vers)
Hiú húsba vasalt erőltetett gondolatok vagyok
Gyarló miegymás, nyafogás
Szavaim magamé, senkié
Kinek sírsz fölöttük, arra valóak, hogy tessenek
Nem értve megnemértve elismered
Szereted
Gonoszságom sebeket kacagva
Egyre malaszttal teljesebb
Későre jár igazság ügyben utazni
Trillió morzsa Istenig
Szűz özvegy Én kerülget, földre dob
Fiatalság öreg messiás, vakon topog
Kísértés élet modernkori béklyó alatt roskad
Elhiszed?
Rajtol üdvözülésem
Most karnyújtásnyira vagyok kint és bent
Könnyek alapoznak új Embert
Későre jár megváltás ügyben sorban állni
Trillió morzsa mindahányunkig
mg©2000. április 24.