vágya mind a szívnek rángat,
imbolygó véremben gyűrődnek hegyek,
avar alatt kígyó az ösvény,
hátán ha engedem lábam, az ördögbe megyek
ám nem enged az égi hám,
maradok örökben gyökerezetten,
fény élű szememnek szablyáján,
a sárból gyúrt gyűlölet kevélyen elretten
előtted rendítő rengeteg,
álom nagy sűrűje a létnek,
ajakad dús húsú alkony s irgalom,
félelmetlen magasságba induljon a lépted
fel… fellobban eltitkolt morajod,
őriző lámpásod, csillagod keblére,
eztán már kegyelem övez,
s elönt majd melegen a megbékélés vére
ősz erdő ölében áldottan,
számkivetetten,
tág lelkek avarán Istenhez
bandukolunk ketten
mg©2014. november 20.