Istennek fiaként jöttem a világra
szerelmes lélek lángja útján
csillagos szemeim pattanó parázsa
szikrafény setétnek uradalmán
most árnyamnak mélyén őrködöm
szelídítvén üstökös csóvámat
markomban magban búvó öröm
derűnek létén elfoszló bánat
istenes tüzem gyúl
angyalhang hív követni téged
az örökbe valósulom át az időt s messziséget
mg©2006. január 4.
magokért lökdösődnek a varjak
fagyott rögön szerte
szívem szótlan ballag
szíved gondolom kedvesem
könnyeinkben Isten fénye szép
imát csörgedvén cseppjei
csendjének zengzete örökös remény
életünk Napba tekint
szeretlek
szent homlokodra lelkem lehelem
tiszta pillantásink az örökbe réved
lelked arany tengerében létem újraéled
mg©2004. január 21.
magokért lökdösődnek a varjak
fagyott rögön szerte
szívem szótlan ballag
szíved gondolom kedvesem
könnyeinkben Isten fénye szép
imát csörgedvén cseppjei
csendjének zengzete örökös remény
életünk Napba tekint
szeretlek
szent homlokodra lelkem lehelem
tiszta pillantásink az örökbe réved
lelked arany tengerében létem újraéled
mg©2004. január 21.
Apró tettek tördelik az időt
Kérdés nincs, ébredéskor akasztották
A végtelen zsoldosának tekintete
unottan pásztáz levetett sziluetteket
„Szólíts Végzetnek”- mondta, légy beavatva
Vajon meddig bírja?
Nyílok
Gubózom
Alkotni vágyó kezek gályáznak az idő tutaján
A Földisten szemérmesen nevet
Ő és embertársa kurtafarknyi mellékszerep
Nyúlok
Gombolyodom
Mikor pilláim utoljára ölelkeznek
A válasz az enyém, s az örökkönvaló lesz
mg©2000. május 23.
…tünékeny káprázatot szárnyaltatott a fény
világosszép jelenés aranylott felém
félékenyen, tavasztiszta mennyelet lebegett
mint tündöklő oltár lobogott az éj
vágyas, kéjfolytos borostyánok ölelkedték hízkedve
gőzös faun lihögött csapzodva, ájtatón körötte
röhögőn, cinkosan kacsintott
fékevesztve, melldobját büszkén döngetve
rengette villámos patája a földi port, dörgette
vagyom tán a rontás? hát ébredem
s eképpen álmodom
szem porként véttelen repkedem
már látom fény szerelmem…
mg©2003. március 18.
mindenesség szent méhében álomodottan pihéllem
mennygubósan, fényesekkel közel
távoltúl a rengzetesen
magzatmagam gyengelete, mi öklöt görcsöl
félzem, sírmom óvatollva könnyejti pillalatát
halom
halom az iszonytató időt, éberedetten
hallom vasordulását rühvalló kotormányomnak
szennyvesre zápult az égvilág
eláradt a nemtovább
mg©2003. január 20.
tarlót láttat
a madártávlatból rövidke élet
széthordták az ügyefogyott, szarkaszerű népek
otthon hunyorba bálázva számolgatják
az összelopott létet
na és…
mg©2000. november 24.
f
évekről, tegnapról
és így tovább
láttam sziluettje hetyke fodrozódását
(hogy lehet ez?
csak azon a módon, ha kedvedért mélyebbre megyek)
hallom pillantása kíváncsiságát
tapintottam olajainak aromáját
ma éreztem emlékek zakatolását
megcsókoltam az időkoncot, mit szűkmarkúan kimért
nekem
nekem, egy darab tuskónak
n
„ezres tömeg felejtő homályába merevítem
ezt az örök tusát vívó maflát”
szólt somolyogva
kezében epés mattot tartva
gondolta:
milyen szép vagyok ma
mg©2000. október 19. (a könyvben nem szereplő vers)
Hátra
be a bőr alá
futott a hideg
A végállomáson
oltott langyos tüzet
Csak egy pillanatig
várt
Kibújt
Majd melegen
továbbállt
mg©2000. július 31. (a könyvben nem szereplő vers)
ég a régi, ég már rég
roskatag hazugban hazúgva dúlón
hömpölyög a tévely
akartalan talán métely barátom
lépvetétlen lép vetélten, kongva mordul mérgem
morzsolt puhány szitál puhán, vesesős permete
józan részeg ténfergőn gőgvet
vetetlen tájékon mindenmerre, járom
bánom, áradozás száradozásra tér
tér benten szakadván halálomba ér
álom lomja pirkadvásig
fénytől foszlón mind elvásik
gyökerekben vért lódítni bán a szív
szívem dobogj velemmel
nálámnál kedvesebben, ameddig csak bírsz
csillagokhoz vágya tétlen
csillagokért búsong télen, havas fagyott pusztán
görnyedező nyamvadt alakom, csírát imádkozó éji lélek
virrasztani gyengvén halom
tenyérim selymes prése fülimre nyugvón, hallom
csendzet csengzett, emeldűl mélyéből mélyének
Istenes magvam szentséges harangzása
nyiladozásunk örökkönös hangáldása
kormos korom reszkető haramiavágta
mind ki öl, szeretni mert fél
közibük szorulván karcos bitangom, csordult szemmel hahotáz a fagyon
félem szeretni világom, s benne azt ki él
ember vagyok, leszem-e?
régi az ég, ég már rég
mg©2002. november 24.