Molnár Gábor

a váró szív sebes,
madárszív szapora,
magában dörömböl,
körötte szilaj mén pora

a váró szív sebes,
csipkedi szarkák ostora,
tolvajok sajgatják,
kong fosztottnak tora

a váró szív szakadt,
a lélek majd oda,
mi maradt ín megfeszül,
lőn lázárló csoda…

á, a nagy árny,
a kísértő, kinek kecses kertjében
lapállyá lopott siheder hever,
s ez öreg ifjúra letűz, mi fényre űz,
a Nap, mely élni hív, von, perzsel,
aranyos botjával ébredni
a gaz alól felver

mg©2012. március 22.

mint tavaszfény tüze a tőzikét,
kitártam lelkemnek mindenét,
s mint télsetét tág konok hidegét,
félelmed fújta szét rejtekét

trójai faló volt szíved,
pitvarában csók, kamrájában dárda,
az utolsó dobbanás után,
szívtelen rogytam a sárba

két csillag végtelen távola,
karnyújtásnyira közel,
s bár az áthatás reménye tündököl,
hűs heved magánnyá lök el

az életnél igazabb álom virradt,
hol szemed már nem komisz penge,
kacagva hajítasz kenyérgalacsint,
mosolyod létet szít lengve

s mikor ki híg mind hússá dermedt,
Te szerettél az érző mellett,
végül a világ vassá vedlett,
Te maradtál a költő mellett

mg©2012. március 16.

borúsra álmodott szobában,
mint játékban megfáradt rongybabák,
nyújtott lábbal, tehetetlenül ülünk
a hideg pádimentumon

s az egymásra eszmélés kölcsönös csendjében
szívláztól izzó tenyerem,
szívedtől lüktető tenyered udvarán feszül,
érintetlenül

Soha nem szerettük egymást ennyire!
leheltem szerelmünkhöz hűen
Soha!
szóltál angyalhangodon

majd lelkemhez ájultál kedvesem,
virágos gondviselőm,
ki a teljesség szeplőtelen követeként
purgáltad árnyamat, mely oly ifjan elfeketedett

s ím, a kettőnkért rikoltó kikeletfény
aranyló aurát áldozott körénk,
hogy általa Istenné tisztulván,
eggyé szerelmesedjen a lét

mg©2010. április 5.

angyalnyálszál lóg le reám,
őrizőm áttetsző arkánuma,
titkok ágyán szívemben hál,
gondviselő néma szava

gyűrt galacsin lett már a Föld,
mit az űrön gurgatok,
szenvedélyünk lelkeket ölt,
sziszifuszi sárrajok

de gyöngy-é a Hold?
vágydelej hiszen,
mint bálványfény fojt,
s ajzott ágyékon izen

tiszavirág talmi szerelem,
aranya szertefútt homok,
holdkóros képzelet,
egymásban kolduló romok

a miénk is ott hever,
ígérete beváltatlanul,
kettőnket ördög tépi el,
tüskék közt tévelygünk alul

ám ha Isten volnánk,
lelked lelkem szeretet,
csendben ragyognánk,
csillagot elnyelő szemek

mg©2009. december 8.