Ikarosz vagyok,
Daidalosz fia,
örökkön szárnyalnék,
örökké zuhanok
az idő bár vége nincs, eltelt,
a láthatatlan gólem kint
Napos, párás markával
fojtogatja a reggelt
majd sóhaját leheli belém
az uralkodó fény,
a lehetetlent legyőző kegyelem
szirénként félemlik felém
és énekként igéz a csend,
szólt szavak omlanak,
a kavalkád kapuján békésen kilép,
s az árváknak lelkében megpihen a rend
de már idegen s szárnytalan
kit szívtelen zaj takar,
a két néma koldus,
ki szárnyalna örökkön, és örökké lezuhan
mg©2012. augusztus 6.