a költő halott,
beteljesületlenek a szavak,
düledezik a teremtés,
Isten gubbaszt szívem alatt
jól belakta mindünket az ördög,
kereszt nyög az udvaron,
rozsdabús vért pityeregnek,
szűz liheg a farkason
éles fogat koccogat a banya,
csikorog kígyózó átok,
liliomon koszlik szeplő,
felkúszik a kárhoztató rátok
lelépek a feszületről,
többé már nincs kereszt,
árokszélről Te hívsz kedves,
Lázárlelkem ébredez
hantos halmon öreg sírok,
nárciszokról tűz a Nap,
holtak fölött ölel a lét,
nyugalmasan simogat
aranyselyem fátyolban állsz,
csókolnak langy sugarak,
érdes bársony meleg a föld,
az Istenség elragad
potyogott víg fecskezápor,
csepp cseppeket gurgatott,
szenteltvizet iddogáltak,
villás pelyhes fényrajok
ím, holdnyelven nyúlok el,
semmivel a mindenen,
álomerdőm ágkarol, lohol
a világidő lélekzetemen
mielőtt érkeztél, láttam valós arcukat,
a halál mindég kedvükben jár,
mosolyuk halál faragta grimasz,
s már a halálsziklán kóricál, szakadékba szédül e nyáj
száműzted a könyörület nélkülit, a lelkünket kerékbetörő időt,
amint fiatal szirmaid igéző palástjában, virágos angyalként lépdeltél felém,
s nyugalmas izzásban volt egészeden a szerelem,
Te voltál magad, a rengeteg tisztásán viruló áldozat,
s oly közel öleltél, nincs annál közelebb,
csókoltál kegyelmed teljéből,
a szeretlek igéje beteljesedett
mg©2009. április 20.