nem az ántikrüsztus súgja néköm,
küntrő’ rúg, s bentrő’ kapar az,
vágtázó szívszavak szilaja az egyetlen igaz
ollan a mai rongy,
erkölcsre tanít, okít, s buzgón nevel,
ám ólának aranyba fülledt árnyasában kunkori kocákkal hever
visítva rí paráznamorál,
emsepofája zsírosan édeleg,
langyos moslék bajuszlik gyalázó ajka felett
ej, krajcárok bűvölte kígyók,
horkol bennük az ég áldta anyaság,
kancsalszív kurvákként kevélyen sziszegik haláluk himnuszát
hiénákat ígér az éj,
leple legyez vacogván foszló hússzagot,
hunyász kacagányban a foghíjas gonosz, közibénk ódalog
szennyes lelkeket csépelek,
tulipános mángorlóm szavam,
Istennek kicsörgedt vérével mosdatom, s írom tisztává magam
megbékélt bájával közeleg,
a hamis próféták szűzies mosolyán törnek meg,
s küzdelmeken szikkadt ódalamból virágzik szépséges életet
majd harangszóvá lészen a csók,
mely patyolat szárnyakon szerteleng,
s mint szerelmes lángunkból felemelt fáklya, a zeniten megpihen
mg©2009. május 30.