égő ökle löki és őrli a bőröket,
minden rongyom sárba tapadt,
csak egyetlen arc,
mely sohasem maszk,
ha közeli arcodról csillagok hullanak,
a kegyetlen szent,
ez egyetlen arcom maradt
gúnyom gúnyája nyomja lelkemet,
nehéz a szívnek és nem meleg,
s bár úgy ölök szabadon,
hogy nem szakad a vér,
szörnyek közt táncolok,
viszlek én magammal,
míg az őrjöngő bábvilág véget nem ér
kik ezek a csillogó rongyosok,
köröttünk keljfeljancsiznak leterített kosok,
és úgy vihog mind,
mint kinek lehet ítélnie,
hát nem bújik magába,
büdösén hullámzó belekbe,
a tengerszer született semmibe?
jer, jer velem tovább,
lángzik most hitem s maradt még imám,
értünk súgni el,
ha jégtócsát kínál a tél,
kislányként roppantod derűvel,
míg az irgalom Napjával ölel,
mosolyunk csókot remél
mg©2013. január 3.