vérláva lüktet, lök egymásnak
lábáról lebillent hegyeket,
porlad a mindenség, a világ is beszakad,
csók a múlt, jelenünk csóktalan hevület
szerelmet dagaszt mindenik vad,
dagonyát dúl borzongó szenvedély,
közelgő hegyeink vulkánná izzanak,
egyekké olvaszt lángjával, a láthatatlan éj
íriszünk csillámló fényvirágosan,
s még parázslik paplanon a vér,
két ormunk rendítő messze van,
lelkünk az öl tűzén mindég összeér
ajkadnak szirtje már közel,
s bár az idő bősz percekkel béklyózza a teret,
reszketve simítom érkező arcodat,
megjött ki álmaim égette, s szeret
mg©2012. november 24.