aggastyán lelkem ránc,
csillagokszor halt már
megváltó ébredést,
e létet őrző sánc
most időző alakom ifjú
és jelen,
dús dombok jázminával
bájolja a végtelen
a barnán bodrozódó álom,
az éltetőn öldöklő kéjek,
a szívedből szigonyló szépségnek
a sebhelyei mélyek
örvénybe születik fulladni
vagy fényleni az ember,
ínyemnek nem való az istentelenség,
a szeplős lelkek piszkította tenger
de való a való,
Te, aki parány s minden vagy mint én,
hétágas derűvel hörpinti szomjazón,
felhulló könnyeid az Ég
bátor könny az mely felfelé,
s nem meddő szik földre hull,
virágos kápolnád kertjében heverek,
s hallgatom éneklő csendedet, mozdulatlanul
ha szemedbe nézek,
bakfis lelked tánc,
csillagokszor él még
megváltó ébredést,
e tánc és tánc mint sánc
mg©2014. június 9.
Chopin – Nocturne op.9 No.2