akol,
háborút hadar hátamon a kor,
s lelkemnek tarajos sós vizét
maszítja mittudom hány mázsa év
Vénuszom,
csillagos hajadból fohászom lajtorját fon,
mászni a szívhez, mi oly meleg,
körötted kavicsként keringő titánok vetekszenek
fényt remél
a szerelem szaladtán szertelen vér,
bár már szilván csüng a nyarat őrlő ősz,
lombok közt Reád lelt szemem arcodon időz
juhar és kereszt,
s e szépedtől kegyelmes kereszt többé nem ereszt,
von, múltban és jövőben jelennek lenni,
lábunkat lógató Istenként nevetni
mg©2013. augusztus 27.