tisztán láttam a hajnali varázslatot
amint a nap nyiladozva lángra kapott
tüzes csókú virágboltozat feszült szerte
nékem is szentelve meleg tekintetét
kora harmat tükrén hangyák arca rémlett
Istenként, alázattal vonszolták a terhes létet
de mellettük magam is láttam
nem cipeltem semmit, csak figyeltem üresen
rideg ördögmázban
az éjség felé bandukoltam tovább
örömlyánnyal karban, búsan az alkonyos tájon
sugdolózó, sercegő zsarátnokfény lüktet talpam alatt
orcám kormos setétjéből a holdat kémlelem
távolodom s közeledem, más út nem maradt
mg©2002. október 15.