télen…
arasznyira, élőn,
lebegek e holt világ felett
szendereg az alkonyi kékbe fojtott város,
lidércköd a félelem,
a nagyhasú Holdasszony
torkosan fürkészi a titkokat,
s mielőtt felnéznék haragosan,
magányomban képzelem,
amint galacsinná gyúrom az idegen házakat
nyáron…
kacér s kíváncsi szívednek
pengéje szívemen
ülünk a márvány grádicson,
a Nap malasztja a zenitről zuhan,
simogató selyemje súg,
nézem közeli szépedet,
tán lelked is közel, s a távolból
dúdoló tengernek bársonya búg
eláll az idő,
lelkünk lenged teljesen,
sós, fűszeres, szótalan a lég,
úgy szeretlek, mint a Krisztus,
maszkomat tűzre vetem,
derűs lábat lógat ránk az ég
azúr méllyé szélesedik csendem,
rozmaringtűn gyúl szívrózsaláng,
az éteri lét örvendezik bennem,
sohase félj, fénytőröm óv,
mindég minden illó,
örökbe szúrt percben
mg©2011. január 23.