az ősz fasor avarja zsong,
gyermeklélek juharlevél,
kósza bricskán zötyög a gond,
ismeretlen városba tér
ősvér örvény szívemen,
fényből rebbenő erő,
morgó véreb jellemem,
s dühöm űző redő
szépje remény hajnalom,
arannyá lobbanja éjemet,
szemében hintázott angyalom,
édenről éneklő lágy liget
e kegyes lángon gyúlad álmom,
ábránd lázam hívogat,
rétje virág oltalmába vágyom,
hol derűnk kacag fecskerajokat
élet almát szürcsölészek,
hajóm csendes tengered,
Holdmosolyod lőn költészet,
szirmán Isten szendereg
kacér ciklámened pirong,
engem tüskék borítnak,
komorult ég reám borong,
dombnak ívén gurul a Nap
dőlt kozmoszból ölt le ide,
homlokamra törvényt vésett, NEM LEHET!
halott isten fia valék,
hetven poklot lehelnek rám, görbe szívű emberek
lombjaid hűs árnyéka dal,
Krisztusrigó szökken ott,
ím, strázsám hangja szólal,
ne feledd a parancsolatot!
kérő várakozás ajkad,
alélt lelkem váratott,
időtelen selyem rajtad,
félő szívem elhagyott
(rejtély az igéző szépség,
mely hódolni kényszerít,
s rejtély a lemondás tömlöce,
mely gyáván szerelmet veszít)
mg©2009. január 29.