mint egekből elszökött farkasok éhesen
lesem bő Holdad lobogó izzását,
mi mosollyal vonyítni tépi ki,
loholó szívemnek dobogó dús szavát
sarkantyús lépteink kacaja cseng,
míg a nyirkos est gyér gyöngy könnye hull,
otthonod Holdjával átölel,
farkasom ajakod harapja, véredet ízleli vadul
Hold teljén jámbor vad szuszog,
csillagok szőtte éj rengeteg hajad,
érzem az oltalmas setét sűrű leheletét,
a lelkedből növő virágokat, illatuk farkasért fakad
se farkas, se Hold, se vér,
arcunk a Nap, most fény s jelen,
megszűnő időnek örvényén zuhanunk
az égbe fel, együtt, mint lehetetlen végtelen
mg©2012. november 14.