Egyszer volt, hogy…
a setét megirigyelvén a Napot,
felhőivel ellopta a fényt,
borúba bugyolálta az eget,
s elűzött minden reményt
Együtt…
lebegtünk a tenger parttalan moraján,
a világ mellettünk alkonyult,
s a melengve lángló szem,
a messzeség peremén kihunyt
Sebeit tisztítja…
anyám, mint hajnali harmatot húzza fel,
tenyere kútjába kivérzett könnyeit,
friss hűsét dézsába önti szét,
fürdeti fiáért felsebzett éveit
Őrizőm álmodom,…
két magány békéjét álmodom,
a félelem uralma megtörik,
felém hull szép kezed árván,
lelked szívemre ejtetik
mg©2011. április 2.