A magyar kultúra napját 1982 óta ünnepeljük január 22-én, mivel egy kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak és felmutassuk, továbbadjuk a múltunkat idéző szellemi és tárgyi emlékeket.
Nem is találhattunk volna jobb alkalmat bemutatni helyi alkotók rovatunk következő szereplőjét, Molnár Gábor költőt, kinek versei először 2005-ben a megye kulturális folyóiratában, a Pannon Tükörben jelentek meg, és ma már tagja a Pannon Írók Társaságának.
Cikkünk további részében a fiatal lenti költő gondolataival, életpályájával ismerkedhetnek meg rovatunk olvasói.
Első verses kötete „az emberi szívnek oltalmától távolan” címmel 2008. tavaszán jelent meg. A kötet megjelenésének körülményeiről, költői munkásságáról kérdeztük a fiatal verselőt.
– Mióta foglalkozol versírással, és mi az ami írásra ösztönzött mikor elkezdted a verselést?
– A kétezres év előtt nem írtam, mintegy varázsütésre, ösztönösen ébredt fel bennem a vágy, hogy lapra vessem, azt, ami megfogalmazódott bennem. A főiskolai évek reál közege elég ellenkezést váltott ki bennem ahhoz, hogy hátat fordítsak tanulmányaimnak és rátaláljak példaképeimre: Kazantzakiszra, Dosztojevszkijre, Hamvas Bélára. Rengeteg filmmel is megismerkedtem, melyek közül a legnagyobb hatást Andrej Tarkovszkij filmköltészete és Lars von Trier felkavaró remekművei tették rám. No és mindemellett temérdek zene /Dead Can Dance, Einstürzende Neubauten, korai Nine Inch Nails és mindenekelőtt Stephan Micus multiinstrumentalista, valamint Arvo Part észt származású zeneszerző/. Festők, akik leginkább hatottak írásaimra: van Gogh rögös élete, Egon Schiele natúr emberábrázolásai és John William Waterhouse preraffaelita hangulatú képei.
– Vannak-e költő példaképeid?
– Nincsenek költő példaképeim. A ma üres irodalmiaskodását kizárom látóteremből. A lírában sokszor elvész az igazság a formai bravúrok között. Azt, ami megáll a csupán érdekes szintjén és nem jelentős, elvetem. (Kivételként említhetem József Attila Medáliák és Nagyon fáj című verseit.) Ami Hamvasnál és Nietzsche-nél viszont megérintett, azt számomra a költők nem tudják megadni. Különösképp Hamvast emelném ki, akinél a mű és az életmű egy, vagyis, amit ír és amit él azonos! Szemben költőinkkel – tisztelet az általam nem ismert kivételnek -, akik mint tudjuk grandiózus műveik mellett, általában összetört életet tudtak csak felmutatni. Bukások sora a líra árnyékában. A költészet nem füstös kávéházak olykor andalító, máskor sziporkázó félhomálya. A kimondott, leírt szavaknak súlya kell legyen. „Az írás nem kenyérkereset, nem stílusgyakorlat, hanem tett, és nem azért van, hogy bálványimádókat neveljen, hanem, hogy felzaklasson” – ahogy Tarkovszkij fogalmazza meg a Tükör című filmjében.
– Kik azok akik legnagyobb hatással vannak a költészetedre?
– Két közeli barátom, akiket lélekszüleimnek tartok, olyan eszménnyel ajándékoztak meg, ami a legjelentősebb módon meghatározta költészetemet. Mert személyükön keresztül megtapasztalhattam ideámat, amit csak keresgélek, a valódi szereteten alapuló tiszta és áldozatkész szerelmet. Ez költészetem hajtóereje. Soha kritikusnak megfelelni nem vágytam, csak nékik!
Szavaim nem kimódolt attrakciók, hanem lelkem kifejezéséhez a legmegfelelőbb eszközök. Nagy vágyam az összes magyar szavakat birtokomban tudni, hogy általuk az abszolút kifejezéshez közelíthessek. Tudniillik mire az ember leírja, amit gondolt, valahogy mindig elvész valami lényegi. Mindig. Pedig az eredeti élmény, érzés, hangulat megjelenítése nagyon fontos volna.
– Hogyan születik meg egy-egy versed? Mesélj nekünk az ambícióidról.
– Verseim váratlanul jönnek, feszültségben tartanak, majd miután – többnyire gyorsan – megszülettek, odébbállnak. Mintha csak valami közvetítőcsatorna volnék és amit leírok, abban annyi a szerepem, hogy rajtam, szűrőmön áramlik át a kifejeződni vágyó gondolat. Nem irodalmi ambícióból írok! Nekem írnom kell, ha írok. A hétköznapok durván szólva, mintha keresztre feszítenének, ám az írás felszabadítja a gondolkodó szellemet, és ilyenkor kötelező felelősségem leírni az igazat. Az igazság sokak szerint személyre szabott, mindenkinek van a saját megítélése szerint. Emberi mérték szerint valóban így van, ám isteni mérték szerint nem. Csak egy isteni igazság létezik és az – bár lehet tagadni, de nem érdemes – mindenkire érvénnyel bír.
– 2008-ban hosszas előkészítés után megjelent első köteted. Kik voltak segítségedre a kötet megjelentetésében?
– Jelen verseskönyv anyagi támogatás híján, magánkiadásban, szüleim segítségével, baráti kapcsolataim révén jelenhetett meg, a szomszédos Szlovénia magyar ajkú városában, Lendván. Ottani istápolóm a Magyar Művészetért Díjas Dr. Bence Lajos, muravidéki költő volt. Az ugyancsak lendvai Meszelics Lászlót, a kötet grafikai tervezőjét külön köszönet illeti, hiszen lelkes segedelmével láthatott napvilágot könyvem egy ljubljanai nyomdában. Barkaszi Zsófia, a Ljubljanai Magyar Nagykövetség kulturális attaséjának meghívására, kötetem bemutatásra került – zalai bemutatók mellett – a szlovén fővárosban, Ljubljanában is.
– Mekkora időszakot ölelnek fel a 2008-ban megjelentetett kötetben összegyűjtött verseid?
– Kötetem szinte életmű, nyolc év versei vannak időrendbe szedve, amit csupán egyetlen vers bont meg, az utolsó, mely bár nem időrendben, de arra született, hogy lezárja a könyvet, valamint arra, hogy nyitva hagyja a folytatásra. Nálam nem válik szét a mű és az életmű, egyetlen ívre helyezem mindenem. Remélem könyvem bizonyítja ezt és bár korai írásaimat – innen visszatekintve – kevésbé kedvelem, mégis helyet kaptak benne, hiszen csak így válik láthatóvá, miként forgácsolódik le mindaz, ami a szellem és a lélek határtalanságától idegen.
– A kötet fellapozása után elsőre feltűnik az olvasónak, hogy nem adsz címet a verseidnek.
– A 2003-as év elejétől elhagytam a címeket, már csak a keletkezés dátuma választja el a verseket, ugyanis ekkortól egyfajta írásfolyamnak éreztem őket, melyek személyem változásain szövődnek, újra és újra fellobbanva, vagyis fölöslegesnek gondoltam címmel tagolni, azt, ami tulajdonképpen egy. Életem lényegi része a versekben van, az írásban találtam meg azt a kifejezési formát, ami a legközvetlenebb módon meg tudja jeleníteni érzéseimet, gondolataimat, hitvallásomat.
– Verseid egyfajta személyes krízishelyzetet sugallnak. Nevezhetjük ezeket a verseket krízistermékeknek?
– Kötetem személyes válságom és a világ krízishelyzetének terméke is, hiszen amint ép, rongálatlan, egészséges, világos életet élhetek, abba fogom hagyni az írást!
Ahhoz, hogy ez megtörténjen, meg kell találnom szellemi, lelki, testi társamat. Azt a nőt, aki az én hiányzó felem. Mert nem élt még jelentékeny férfi alkotó, aki az „oldalbordája” nélkül igazat, fontosat és örökérvényűt tudott volna teremteni. Verseim ugyancsak meghatározó ösztökéje a szerelem és az abból fakadó élmények kavalkádja. Sokan nem tudják, én Hamvas Bélától tudom, a tehetség hiány. Ugyanis, ami az egyik oldalon túlsúlyra jut, mint tehetség, az a másik oldalon hiányként jelentkezik. Vagyis nem mérték szerint való, nincs egyensúlyban. Ha olyan korban élünk, amikor írni kell, az azért van mert az emberiség zátonyra futott. Majd ha már nem érzek késztetést az írásra, tudni fogom, a dolgok elrendeződtek, és nem azért nem írok majd, mert zátonyra futottam én is, hanem mert megvalósultam, létem révbe ért, kiteljesedett.
– Korábban említetted, hogy verseskötetedet Szlovéniában adták ki. Itthon is kapható a kötet, és ha igen hol lehet hozzájutni?
– A lenti Városi Könyvtárban és a lendvai Bánffy Központban kapható.
Forrás: www.lenti.hu