a tölgy alatti szív szaladni könnyei
nem iramlottak ki
liliomcsend szent helyén
madárlelkek víg éneke kékellte az eget
oltalom szél lengedezett
emlékezem midőn
hetvenhét Napot vágytam emelni az égre,
szilaj hódítóvá edzettek harci dobjai az akarásnak,
ájulásig rohamlott táltosom a fényre,
beváltatlanul omlottam össze másnap
tán már fél tucat Napom is lehunyta teremtő szemét,
virágholdak halálhúrja közönnyel hervadta el
fényt kántáló erőfeszítésemet,
ám e holdak meddően törődtek teljessé,
s köröttük minden setét
álommá lett lelkem nem kúszott
mint szerelmes borostyán feléd,
bárgyú parasztdac kurvulta zendülő szívemen
lélekszépedet szomjazó halál virraszt
s múlaszt, dér ülte hajnal hívó közönyén
mg©2008. március 25.
Schubert „Serenade” (a lélek hangja) 🙁