hiába voltam hitetlen homokszem vagy égbe törő kő,
lélekhegy, mely Istenbe emelkedne már vissza,
vagy lázos éjvégtelenbe gabalyodó álom,
rémekkel hempergő gyermek, hiába
és mikor szívtelen szédültem eltévedt szelekkel
öreggé magányodva, mint bohóc ki holtakkal nevet fel,
akkor is kettéhasított e kandírozott pokol
semmiből semmibe suhintó, ördöngös villámostora
hát maradok kettős, véges, torzó és nincstelen,
bolondoknak bolondja még,
a mennydörgést bámulom,
s vak szememen kopog a jég
mg©2012. szeptember 8.