belzebúb lakta lélekkel lohol,
kajafás sarjaként szerte a pokol,
s oroz mit ér a rettegő gyűlölet,
torz ferde félelme Krisztust is leölet
magának zsákmányra ágyaz s fiával hál,
a rőt kövér ösztövér gyilkos király,
mint záp gyáva bitorló, árnyában megpihen,
szent holtak aranyát számolja sebtiben
számold csak számold, az aranyad gyom,
a végső nagy mérlegen semmit sem nyom,
árnyadat levetvén gyúlsz majd mint áldozat,
bűnöd mind reád hull, máglyád a kárhozat
szűz tiszta templomába a léleklő létnek,
kéjsötét kufárok káromok közt lépnek,
a szeretet szelíd szép rügyeit késelik körömmel,
s az igazak bukásán kárognak örömmel
ám ostor lesz a kígyó, mely kígyóknak képébe vág,
ha kiűzetik káin, mohó fog szívbe nem rág,
mert Istené a templom, a templom az Ember,
hol a semminek kufárja lázadni nem mer
kinek bilincse a bűn, mindene elveszett,
bukottak álmodta pokolra született,
kinek tekintete Ég, Ég keblén pihenhet,
Imitatio Christi, az Istentisztelet
mg©2015. január 24.
Tristesse – Chopin