Molnár Gábor

fecske voltál,
gerincesen fecske,
irigyed az ördög
gerinced kileste

rágott és tépett,
hogy szívedig érjen,
őrült vér-rokonság,
tébolyultság, szégyen

léhán és gyáván,
mint én, a piócások,
ittuk-ettünk Téged,
még derűd el nem vásott

ördög környékezők
kéjsivatag teste,
fészketlen pokolban
száll reánk az este

megtört lovagként,
Isten hallgatásban,
lusta barátságok
hűvösében vártan

vártál vérvalódra,
tízezer év lázban,
vártál ős népedre,
a fellegvárban

magad építetted,
igazságba zártan,
magad voltál a vár,
a jellemtelen sárban

itt hagytad a halót,
a koporsónyi bábot,
az örökből derengheted már,
a Magyar Igazságot

oly mély mosoly,
mely Napból barázdállik,
szemedtől ölelten
emlékporrá mállik

búcsúzó szárnyaid
volt ki hűen értse,
volt aki bús lelked
szeretettel féltse

most itt árvállunk mind,
itt, az Ibolyáson,
a gyászból eredt tiszta,
tiszta áradáson

mg©2019. augusztus 12.

az ágy lágy ravataláról
csillagokat könnyezek az éjbe,
szívemet már ólba dobtam reggel,
jó kosztnak, mint disznófiak étke

bokámat véresre kocogtatja
kondányi röfögő homlok,
s bár az Angyal mindenestül von a fentbe,
a csámcsogó mind húz a lentbe, csülkük elé omlok

tavasz van,
az állatok rendesen esznek,
csontjaim gyomrukban ékszerré,
szavaim belük bő csarnokában gyémánttá lesznek

kimászok a kergén korgó húsból,
halandóként halhatatlanul,
magához széped szelídít egyre,
feltámadt szívemet szíved hogy rengje, olthatatlanul

lankáján a rétnek
tárt lelkünk az égnek lesz nedű,
s lesz lágy oltár az ágy,
az éj is majd csillagot könnyező derű

mg@2014. március 22.

akár a döfött dúlt állat,
sárban lápban lépve,
kiontott végrendeletét
vérrel véste létre

felhőbő kebleken,
lőtt seben át,
skarlát Nap áldta rá
alkonyát

tiszta lábbal némán,
a parázslót levetve,
zarándokol lelke
a kiveszett keletre

Krisztus járt előtte
nyomtalan a porban,
mint megváltott hunyta le szemeit
a disznóólban

széthulló erő,
vagy bátortól remény,
az egyik csak tékozló,
a másik fáklyafény

hagyd el a hagyottat,
nincs időnk a múltra,
most az elrontott teremtést
teremthetjük újra

bennem ne inogj,
billeg a világ pengeélen,
Istenből eredés
a bástya menedékem

vacsoracsillagosan,
Katalinos este,
meghúslott irkásznak,
Vénusz paplan leple

vágytalan szegényen,
még a szív is alig égjen,
várni a sötétben,
hogy Mihályunk ítéljen

mg©2018. június 28.

üvölt az Égtől elszakadt tehetős
ős-tehetetlen,
kínja kiordít árván,
dühöng a démon az erekben

idegen szív hidege szív,
álomban védtelen,
fekete lyuk szellemsötét,
kárhoztató végtelen

persely lelkű testesek,
kik mindent csak gyűjtenek,
szajhát, fillért, kolbászt,
bő gömböcük eltemet

Isten már a spájzban van,
szívtiszta szer etet,
a kegyelemben elszunnyadva
illan el a szeretet

s marad a feketén is túlnyúló
istentelen semmi,
a nihil rágós mócsinghúsát
nem lehet megenni

ülök éhesen,
velem van ott más magányok diófányi árnya,
korgást hordó forgószélként sír,
megfeszített királyunknak nemlétező lánya

ott ülsz te is,
repedt ajkam csókkal áldva nézed,
szomjamat csitítva
éltet verőfényed

mg©2018. március 13.

fekszik
alatta a lelke,
önmagát kutatta,
soha meg nem lelte

Istent
felette
magából
feledte

szám, garas, konc
és szemét,
rabolván világát
tette vakká szemét

kátrányos enyvként
áradó károk,
elme rakta sánc,
szúrt szív helyén árok

minden idő után,
még az időt lesve,
örökvalótlanul,
latorként elesve

hadonászik
szellemtelen teste,
s ráragad a gyűlöletes,
kétség fojtú este

majd a teremtésbe toppan
az éj vásznán egy árny,
múlandót idéző felhő,
kibontott mantaszárny

sársűrű a sötét,
csak az Úrmécs látszik,
őrző csillagcsendje
halkan dúdolászik

hogy legyen a vándornak
hű ösvényen járta,
hogy legyen a lelkéből
reményedett várta

erők lökte szíve
Hozzá híven dobban,
egy lépésnyi minden
pillanata lobban

szerelmes is, hívő,
zarándok, bár lárva,
a mindenséggel rokon,
nem lehet hát árva

fekszem,
mellettem vagy lelkem,
Téged megtalálva,
önmagamra leltem

mg©2017. június 15.

heves húsként ténfereg a mély,
angyaltalan zajjal zörget,
kihalt szókat élni görget,
s mégis oly sekély,
hű hitét a rém akarja,
arany bálvány árny takarja,
öles kéjjel dédelgeti éj

ha világolni létre tör,
palástja Mária-irgalom,
nem pediglen holt halom,
kit kétlő én gyötör,
mert lelkét az égiség áthatja,
örök hűs forrása itatja,
s bamba báb burkából kitör

lehetsz romlón omló szolgája a végnek,
mivé mammon mámor lökhet,
ám Krisztus-csomót köthet,
gyenge ujjak görcse az Égnek,
hogy imádatod mindünk kapja,
térő szívet megölel az apja,
csillagnyian fáklyafényként égnek

mg©2017. február 8.

bálványok árnyában a rettegő restség,
garasra görnyedő embertelenség,
aranyló tébolytól úrkodik
a legparányabb lélek,
homlokára ráncok rágják,
hódoltatva félek

a második kapu előtt beavatatlanul,
mint keresgélő sörtés éhesen túr,
tág szemekkel vakon,
nem lát át dőlt múlton,
romlott mán,
s elölt holnapon

rémre rontó Napos vággyal,
álmok dúlta űző ággyal,
a sötét nincs mezején
csatát vív szüntelen,
míg igaza nem hámlik homállyá,
s lángja lesz tűztelen

hős vére tüzes táltos még,
hűs hitét nem béklyózza vég,
bár békés borús ember,
nemes, és Istentől az,
sara rőt lárvákkal vitázik,
amerre néz gubbaszt a gaz

jár, de nem vízen, koponyáig sárban,
Ég súlyú kegyelem tartja meg az árban,
árad ő maga is,
mécsesként az éjben,
látjuk a Teremtőt
a szívére mért fényben

csillagos távolban, mindtekkel közel,
kortalan lelket hord, egyedül jön el,
s magányban talál titeket,
világtalanságban,
mint szeretve szóródó szikrameleg
sercen fel bennetek,
bennetek, a halhatatlanságban

mg©2016. november 6.

parányi mag
a kozmikus méhben,
kisisten vár
az óceán mélyen

ártatlanul zuhanna
e kerengően meggyalázott sárba,
a szeretet hírével érkezne,
s lehetne a bűnösök közt,
bebörtönzött árva

hússzellem, húslélek, húsélet,
elhúslott tiszta volt akarat,
kísértőnk kísérőnk, ahrimán
emel itt felejtő falakat

maga ellen szalad a szó,
ha sebre lobban másban,
szívünk szakad szakadatlan,
az öles vágyak megfonáklott
labirintusában

hol kusza karmánk korhol,
az örvénylőben küzdelemmel lenni,
mert süllyedvén is fényre volna jó,
menni-menni-menni

várunkra várj Jövő,
míg erődért erődünk épül,
s mint ittlétünk valódi értelmét,
elküld tán az Ég,
szívünkhöz vendégül

mikor hős borsó csillagod,
ősöknek bűneit fejti le magáról,
ott lesznek szüleid,
s az angyalokkal őriztetett jászol

mg©2016. június 1.