minden estve keresztre ágyaztam,
az ördög az örömtől ragyogott,
vájtam könyékig lélekbelekben,
elárultam az Istent, a fényesség elhagyott
az űr üres,
egyedül vagyok kint,
könnyemként vér potyog
fekete és csend a tér,
a sátán alatt a sötétség
trónszéke ropog
tengerlő félelem a lét,
tajtéka mindenkit elborít,
kötelet kígyókból gúzsol ránk
sírba dobban a szív,
angyalom utolsó lehelme
a láthatatlan láng
s már fecskék a rengeteg felett,
hűséből illannak ibolyák,
feltámad fényt hozó fiatok,
jövök a Katalin dombon át
karomon ül a jövő,
mint megváltó gyermek,
kopogok bús szemed ajtaján,
s lelked a szobába enged
mg©2013. június 8.